Bukszár Sándorné

Bukszár Sándorné vagyok, 1951-ben születtem Ózdon. Születésem csak bevezető volt, hogy a második, az "igazi születésem" megtörténhessen. Újjászületésem történetét szeretném megosztani a kedves olvasókkal.
8 gyermekes családból származom. Szüleim, sajnos, nem voltak keresztény emberek. Korán férjhez mentem, apunak ugyanis az volt az elve, hogy a lányt akkor kell adni, amikor viszik, és különben is: egy éhes szájjal kevesebb marad odahaza. Ebből a házasságból 2 lányom született. Tünde 1968-ban és Editke 1972-ben. Mindig csendes, békés családi életre vágytam, ami azonban nem jött össze. Férjem gyakori kicsapongásai oda vezettek, hogy 7 év múlva elváltunk. Az ÓKÜ-nél dolgoztam darukormányosként és nagyon nehéz körülmények között neveltem gyermekeimet, hisz teljesen semmi nélkül indultam. Sok kudarccal és buktatóval kellett megküzdenem egyedül. Persze mindezért Istent tettem felelőssé, tele voltam vádakkal és kérdésekkel. Miért engedte meg, hogy így alakuljon az életem. És egyedül kelljen a gyermekeimet felnevelni? Pedig én mindent megtettem, hogy megmaradjon a házasságunk.
Egy munkahelyen dolgoztam egy kedves asszonnyal, akinek az élete teljesen más volt, mint az enyém. Ő keresztény volt. Bizonyságot tett az Úrról és elhívott a gyülekezetbe. Akkor még csak 22 éves voltam, és nem voltam nyitott arra, hogy az Úr Jézust a szívembe hívjam. Most így visszagondolva tudom, hogy mennyi csalódástól, keserûségtől akart már akkor megmenteni az Úr. Teltek az évek, jöttek a barátok, barátnők. Eljártunk táncolni, mulatni. Azt hittem, ez a boldogság. Még bíztam az emberekben, kerestem az igazit, azt a valakit, aki életemnek értelmet, célt, reménységet ad. Emberektől vártam a megoldást. Ebben a lázas, mégis reménytelen keresésemben nem vettem észre, hogy Jézusra van szükségem. De Ő látott engem. Egyre mélyebbre és mélyebbre kerültem, de Ő nem hagyott elveszni. Szelíd kezével utánam nyúlt, hogy felemeljen és soha többé ne engedjen el, mert Ő az egyedüli igaz barát. Mikor ezt a csodálatos találkozást átéltem, azt az érzést nem lehet szavakba önteni. Valami olyat éreztem, hogy ez az amit kerestem és amire mindig vágytam. Teljesen megnyugodott az én bensőm, mert egy olyan kincsre találtam, ami mindennél többet ér, és ez a drága kincs az enyém, amit senkinek soha nem adok oda semmiért. Azon a délutánon, amikor hit által befogadtam az én Istenemet a szívembe, olyan öröm és békesség költözött belém, hogy éjszaka nem tudtam aludni az örömtől. Szerettem volna mindenkinek elmondani, hogy mit tett velem az Úr.
Azóta teljesen megváltozott az életem. Megutáltam a régi életem, mert egy új, jobb, igazibb életet kaptam az Úr Jézustól, aminek van értelme és célja. Megbocsátotta bûneimet, hisz azt mondja az Ő igéje, hogy nincs olyan bûn, amit Ő meg ne tudna bocsátani. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy az Ő kegyelme által 36 éves koromban bemerítkezhettem és megkeresztelt az Ő Szentlelkével. A két lányom is megtért és bemerítkezett. Majd elköltöztek és családot alapítottak. Isten pedig megajándékozott 3 leány és 2 fiú unokával. Az Úr Jézus az a kútforrás, ahonnan naponta meríthetek immár 12 éve. Hogy mit merítek? Békességet, szeretetet, türelmet, kitartást. Ma sem vagyok azért család nélkül. Isten rám bízott két állami gondozott kislányt, akikkel igen nagy szeretetben és békességben élünk. Isten ajándékaként és gondviseléseként fogadom el ezeket a gyermekeket. Tudom, hogy én magamtól sehogyan sem tudtam volna ezt a békességet megteremteni, ami a családunkat körülveszi. Ilyet csak Isten tud megtenni.
Azért van bizodalmam és reménységem ebben az életben, mert múltamat irgalmára, jelenemet szeretetére, jövőmet Isten gondviselésére bízhatom. (1999.)