Kocska Orsolya

Kocska Orsolya vagyok, 21 éves fõiskolai hallgató. Szeretet-teljes családi légkörben nõttem fel, szüleimtõl- mind lelki, mind anyagi szempontból - mindent megkaptam. Boldog, ki-egyensúlyozott gyermekkorom volt. Mivel szüleim ateisták voltak, nem kaptam keresztény nevelést. Gyermekfejjel mégis hittem Istenben, akirõl akkor még alig tudtam valamit. Szerettem volna olyan közösségbe járni, ahol Istenrõl többet tudhatok meg. Ezt akkor szüleim nem engedték meg. Ekkor 12 éves voltam. De Isten mást tervezett családom felõl, mert szüleim egy évvel késõbb megtértek, ami a múlt rendszerben az emberekbe ivódott ateista felfogás miatt is csoda volt.
Elefogadták Jézus Krisztust megváltójuknak, ami megváltoztatta életüket és végre az én vágyam is teljesült: elindultam egy olyan úton, melyen apró lépésenként megismerhetem Istent. De nem elvont, a valóságtól távoli dolgokról szeretnék beszélni, csak egyszerûen arról, hogy mit jelent a hitem a hétköznapokban.

Mivel nyitott szemmel járok a világban lépten-nyomon megfigyelhetem, hogyan élnek a fiatalok. A mai világ nehézségei és problémái között sokan remények, célok nélkül élnek, félretéve erkölcsi korlátokat, szabályokat: "Tedd azt, ami neked jó, a többi nem számít"- vallják többen. Látom, hogy a fiatalok vigadva tönkreteszik magukat, önpusztító élvezetek rabságában élve, amirõl úgy gondolják jó nekik, de ami valójában hazugság, önbecsapás és gyakran a halálba visz. A pillanatoknak élve nem gondolnak a holnapra azért, mert nincs reménységük a holnap felõl. Kereszténynek lenni nem elvont dolog. Kereszténynek lenni: a hétköznapi problémák közt gyõztesen megállni, fiatalként nem elrontani az életem (ami nem szórakozásmentes "kolostori" életet jelent) de látni önmagam hibáimmal együtt, látni a körülöttem élõ embereket. Szeretetet kapni Istentõl, és szeretetet adni a mellettem lévõknek. Értéket találni az apró dolgokban, meglátni a természet csodáit s ezekben Isten teremtõ fantáziáját, gazdagságát. Szeretni az életet, értelmesen, szilárd erkölcsök közt, nem szabadosságban, hanem szabadságban élni. Nem gyûlöletben, mások megvetésével és nem önzõ életet. Tudni, ha mást nem, hát jó szót, meleget adni ebben a rideg világban. Látni azt, hová visz az utam, mi vár az út végén. Ahogy a versenyfutók futnak a pályán, tudva céljukat, egyenesen a cél felé - így élni mindennap. Tudva azt, hogy akár elfogadják ezt, akár nem, az élet nem a sírnál ér véget, hanem ott kezdõdik az örök élet. (1999.)