Oláh Tamásné

Oláh Tamásné vagyok, férjezett, házasságomból három fiam és egy lányom született. Az Úr Jézus a legkisebb fiamat hívta el először a keresztény életre, és én is rajta keresztül ismertem meg őt, az élő Isten Fiát. Hogy hogyan? Ezt szeretném most elmondani.
Mindig érdekelt, hogyan is keletkezett a világ. Valahol belül tudtam, valakinek létre kellett hoznia ezt a csodálatos világot, mert minden olyan tervszerû benne, és nem lehet pusztán véletlen mûve, hogy létrejött. Foglalkoztatott, amit a tudósok mondanak az evolúcióról, de amikor kutattam az igazságot, a szívemmel mégsem tudtam azt elfogadni. Tehát úgy döntöttem magamban, mégis Isten teremtette a világot, de Istennel kapcsolatban ennyi ki is merítette ismeretemet.

Szép csendesen éltem az életem, míg egy szép napon Hollandiából keresztény fiatalok jöttek a Szolgáltatóház előtti térre (1991 nyarán a Szerk.) az evangéliumot hirdetni énekekkel, pantomimmal. Kimentünk a gyerekekkel a térre, hogy megnézzük, mi is történik ott. Ahogy odaértem, csak megálltam és szinte a földbe gyökerezett a lábam, annyira megérintett Isten jelenléte. Minden, ami ott történt, nagyon elgondolkoztatott. Kaptam szórólapot is, amin a tízparancsolat állt. Aztán megpillantottam egy könyvet, amit árultak, a Biblia volt az. Rögtön kaptam az alkalmon, és vettem egyet, hogy megnézzem, mind igaz-e, amit felolvastak belőle. Otthon aztán elkezdtem olvasni, de unalmasnak találtam és leraktam.

Egy évvel ezután a fiam, odajött hozzám, és mesélt nekem a gyülekezetről, ahová akkor ő már eljárt, hogy ott az emberek mennyire mások. Éppen tévéztem, és idegesen elzavartam, hogy hagyjon engem békén. Mondtam neki, ha akar, továbbra is járjon, de engem ne zavarjon ezzel. A fiam akkor mégcsak tizenegy éves volt. Később mégis elgondolkoztam azon, amit a kereszténységről és a hitről mondott.
Pár hónap elteltével egy vasárnap, ismét hívott, de mondtam neki, hogy menjen csak nyugodtan de engem hagyjon tévézni. Ekkor ő sírva leült mellém, és azt mondta: "Anya, én nem akarom, hogy a pokolra juss, és Isten sem akarja ezt. Kérlek, gyere el a gyülekezetbe." Ez a mondat olyan mélyen érintett, hogy felálltam és elkezdtem öltözni. Végül is mindketten elmentünk a pünkösdi gyülekezetbe. Ott Isten Lelke megérintett, és sírni kezdtem. A fiamat kértem, jöjjön előre vele, hogy imádkozzon értem az az amerikai vendégpásztor, aki akkor prédikált az Isten országa eljöveteléről, mert én magamban nem mertem a felhívásra előre menni. Imádkozás alatt éreztem, hogy megkönnyebbülök, mint akiről egy súlyos, nehéz terhet vesznek le. Isten volt az, aki levette rólam bûneim terhét.

Attól fogva az Úr áldása szállt az életünkre. Gyógyulást nyertem a betegségeimből, megszabadultam több dologból, ami uralkodott rajtam. Örülök, hogy a fiam és a kislányom is velem együtt jár a gyülekezetbe. (1999.)