Nyeste Zoltánné

Nyeste Zoltánné (szül. Koós Éva) vagyok, huszonegy évvel ezelőtt tértem meg. Családunkban először édesanyám tért meg, ami nagy ellenállást váltott ki bennem. Nem tudtam elfogadni, hogy van olyan, aki hisz Isten létezésében a XX. sz. végén. Mindennel el voltam halmozva, ami egy fiatal életviteléhez szükséges volt, a szórakozás, baráti kör, szép ruhák, jó munkahely. Ennek ellenére tudtam, hogy valami hiányzik az életemből, de semmiképpen nem akartam elfogadni, hogy Isten az. Szerettem szórakozni, és az italt úgy kerestem, mint egy pótlékot, ami az ürességérzetet betölti bennem. Édesanyámat nagyon bántotta az állapotom, sokszor próbált hívni a gyülekezetbe, és közben imádkozott értem. De nem tudott rábeszélni arra, hogy elmenjek vele.
Isten mégis belenyúlt az életembe - most már tudom, hogy azt a sok imát hallgatta meg - , és könyörült rajtam. Egy húsvéti nap történt velem otthon egy olyan esemény, ami teljesen megváltoztatta az életemet. Indítást éreztem arra, hogy menjek be a szobába. Amikor beértem, egy nagy erő hatására térdre-estem, és felkiáltottam: "Istenem! Ha vagy, és létezel, mutass jelt nekem. És akkor megígérem, hogy mindenkinek elmondom létezésedet." Ezután láttam egy látomást az ablakban. Egy régi, kopott kereszt jelent meg előttem, és ki volt rakva ragyogó gyöngyökkel. Sokáig láttam, de teljesen öntudatomnál voltam. Ebben a látomásban kaptam választ Istentől, hogy Ő van, és ez a tudat olyan túláradó örömöt okozott bennem, amilyet azelőtt soha nem tapasztaltam. Könnyek között álltam fel, és éreztem, hogy az ürességérzet eltűnt belőlem. Felismertem a kereszt erejét és jelentőségét, megértettem, hogy "azon" a kereszten halt meg az Úr Jézus az én bűneimért. A legnagyobb bűnöm az volt, hogy nem hittem Ő benne, és ebből következtek a többi bűneim. De Isten jóságos, és megbocsátott nekem!

Ez az öröm, és boldogság, az elmúlt huszonegy év alatt mindig ott volt az életemben, és ha nehéz napjaim voltak is, tudtam erőt meríteni belőle a gondok leküzdéséhez és megoldásához. Tudom, hogy az életem az Ő kezében van, jobban ismer, mint én önmagamat, és szívemnek is ismerője. Nem is akarok semmit eltitkolni előle. Minden nap megbeszélem vele a dolgaimat imában, és tudok tanácsot, vezetést kérni Tőle, mint a legjobb baráttól. Szívem vágya, hogy hirdessem minden embernek, a Jézus Krisztusról szóló örömhírt. Jézus Isten Fiaként vállalta a keresztre feszítés gyötrelmét, és gyalázatát, azért hogy ezzel megváltson bennünket az örök kárhozattól, hogy aki hisz el ne vesszen, hanem örök életet nyerjen. Van örök élet és örök kárhozat. A döntés, hogy hová kerülünk, a mi kezünkben van. Azt mondja Isten igéje: "Aki hisz Ő benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében."
Ez az ige függetlenül attól, hogy mit gondol az ember Istenről, beteljesedik. Most még van idő a döntésre, mert kegyelmi időt adott Isten az emberiségnek, de ez az idő már nagyon rövid. Közel van az Úr Jézus visszajövetele, amikor elviszi magával az övéit. De azután már nem lesz lehetőség a megtérésre, csak a kárhozat várására. (1999.)